„Ideálokat kerget” minduntalan; művein egy olyan univerzumot igyekszik létrehozni, melyben béke, egyensúly és harmónia uralkodik. Ana Kapor, nemzetközi hírű szerb festőművész munkái első ízben láthatóak Magyarországon: férjével, a szintén szakmabeli Vladimir Pajević-tyel „Rejtélyes utazás” címmel nyílt kiállításuk május 8-án a Koller Galériában. Ana Kaporral, a Magyarországi Szerb Kulturális Központban tett látogatása során beszélgettünk.

 

Amellett, hogy a férjével számos közös kiállítást tudnak maguk mögött, egy interjúban elárulta, hogy legtöbbször együtt is alkotnak. Hasonló dolgok inspirálják Önöket?

Mindketten a figuratív festészeti stílust képviseljük, és lényegében igen, ugyanazokból a dolgokból merítjük az ihletet. Ennek ellenére a művészetünk egymástól teljesen eltérő, egyedi jegyekkel rendelkezik. Vladimir munkái a természet dominanciáját hirdetik, mely a maga vadságával és kezelhetetlenségével felülkerekedett az építészeten, az emberi produktumokon. Nálam ez pont fordítva van, én „ideálokat kergetek”, arra törekszem, hogy egy tökéletes építményt helyezzek el egy tökéletes térben. Tehát két különböző, egymást azonban jól kiegészítő világ jelenik meg alkotásainkon.

Honnan ered a tökéletességre, az eszménykép megteremtésére való vágya?

Minden művész titkon a tökéletes alkotás létrehozására vágyik. Én egy olyan univerzumot igyekszem megteremteni, melyben béke, egyensúly és harmónia uralkodik. Egy világot, ahol megáll az idő, és ahová az ember bármikor szívesen elvonulna.

Hogyan jött a budapesti kiállítás ötlete?

Köster Daniel, a Koller Galéria ügyvezetője látta egy kiállításunkat még Olaszországban és szerette volna, ha ez a tárlat Magyarországon is bemutatkozik. Mivel hallottuk, hogy a galériája rendkívül elismert és nemzetközi reputációval is rendelkezik, örömmel fogadtuk a felkérést. Ez az első alkalom, hogy Magyarországon járok, így mindenképpen szerettem volna ellátogatni a budapesti Szerb Kulturális Központba is, mellyel több jövőbeli együttműködést is kilátásba helyeztünk, így elképzelhető, hogy a magyar közönség nemsokára újra találkozhat velünk.

A kiállításuk a Rejtélyes utazás címet viseli; az Ön első nagy, izgalmakkal és meglepetésekkel teli utazása Rómához köti, ahová egyetemi tanulmányai miatt költözött. Hogyan hatott az Ön művészetére, és mit kapott személy szerint a várostól?

Elsőként a férjemet kaptam, akit közvetlenül az érkezésem után, Rómában tartózkodásom első napján ismertem meg – ma már harminc éve ennek. Természetesen a festészetemre is elsöprő hatással volt Róma: a reneszánsz művészet mindig is inspirált, így nem volt kérdés, hogy itt folytatom a tanulmányaimat. Arról nem is beszélve, hogy a városnak olyan különleges fényei vannak, amilyeneket sehol máshol nem tapasztaltam. Valószínűleg az alkotásaim sem lennének ilyenek, ha nem Rómában élnék.

Édesapját, a négy éve elhunyt Momo Kaport, az egyik leghíresebb szerb festőként tartják számon. Ilyen örökséggel magától értetődő volt, hogy Ön is ezt az utat választja?

Amióta az eszemet tudom festek. Hároméves koromtól gyakori látogatója voltam apám műtermének: órákat töltöttem ott vele. Ez az egyetlen dolog az életemben, amit sosem hagytam abba, még rövidebb időre sem. Enélkül nem léteznék, nem lennék ugyanaz az ember. De ez természetes dolog: ha egy festő nem érez szenvedélyt, elhivatottságot a munkája iránt, az azonnal meglátszik a képein is. A művészetben ugyanis nincs helye a blöffnek, a nézők azonnal észreveszik a hiteltelenséget. Ez egy csodálatos hivatás, gondoljon csak bele: nem függ senkitől, az egyetlen, aki a szabályokat diktálja az a fehér vászon ön előtt – azon viszont állandóan csodák történnek.