A Duna – mint a művészek örök inspirációforrása – a belgrádi ARTE Művészeti Egyesületet is megihlette, mely „Duna-inspiráció” címmel olyan nemzetközi projektet indított, melynek keretein belül azokat a különböző művészeti ágakban alkotókat gyűjti össze, akik ennek a hatalmas és gyönyörű folyónak hódolva hoznak létre műveket.

A művészeti egyesület tagjai utazásaik során mutatják be ezeket az alkotásaikat: az első ilyen alkalomra február 21-én Budapesten, a Magyarországi Szerb Kulturális Központban került sor. A különleges projektről az ARTE alapítójával és vezetőjével, Miodrag Jakšić-tyal beszélgettünk.

Milyen céllal indították útjára a „Duna-inspiráció” című projektet?

A 2007 óta működő ARTE Művészeti Egyesülethez már eddig is számos különleges összművészeti projekt köthető, legújabb, „Duna-inspiráció” nevű programunkkal azonban valami új, a megszokottól eltérő dolgot szerettünk volna létrehozni. Az volt a célunk, hogy a régió művészeit, akik csatlakoznak a projekthez arra buzdítsuk, hogy a Duna által inspirálva alkossanak, ennek a csodálatos folyónak hódolva hozzák létre műveiket közös utazásaink során. Hiszen a Duna nemcsak kultúrákat, országokat és embereket köt össze, hanem már évszázadok óta kiapadhatatlan inspirációforrásként szolgál a művészek számára is. A közös utazásaink során született művekkel szeretnénk hozzátenni azokhoz a gazdag alkotásokhoz, melyek a Dunához kapcsolódnak – ezeket pedig év végén könyv formájában is megjelentetjük.

Első állomásuk éppen Budapesten volt. Mely városokba látogatnak még el idén?

Budapest a Duna királynője, azon városok egyike, amelyek a leggyönyörűbben flörtölnek ezzel a hatalmas folyóval – ezért is gondoltuk úgy, hogy megfelelőbb helyről nem is indulhatna a projekt. Az első, budapesti találkozásunkon többek közt Macedóniából, Horvátországból, Amerikából, Szerbiából és természetesen Magyarországról is ellátogattak művészek – összesen 25-en voltak azok az alkotók, akik részt vettek a Magyarországi Szerb Kulturális Központban rendezett hivatalos megnyitón. A központtal már évek óta szoros együttműködést ápolunk, így magától értetődő volt, hogy itt mutatkozzon be a projekt.

Idén többek közt ellátogatunk még Bécsbe, Pozsonyba, körbejárjuk a Dunai szoros romániai részét, illetve Đerdapot is. Jövő évtől pedig további olyan településekbe látogatunk el, melyek a Duna mentén találhatóak.

Az Ön számára mit jelent a Duna, hogyan inspirálja Önt?

A Duna gyermeke vagyok. A Vajdaságban születtem, a folyó átszeli a települést, ahol éltem. Ha az ember már kisgyermekkorától kezdve ennek a csodálatos óriásnak a közelében él, csak idővel ébred rá, mennyi energiát és inspirációt kapott tőle.

Ha már az inspirációnál tartunk, milyen további tervei vannak az ARTE Művészeti Egyesülettel?

Több ötletem is van: a tavalyi évhez hasonlóan idén újra elindítjuk a Kreatív írás műhelyünket – ezúttal Montenegróban, és „Zamkovi umetnosti” címmel újabb projektet indítunk, melybe szeretnénk egész Európából bevonni művészeket.